Amikor a gyerekeknek hétfejű sárkányról, herceggé változó békáról vagy égig érő fáról mesélünk, a kitalált teremtmények megelevenednek a képzeletükben. Bár sosem láttak még hasonló varázslényeket, nem esik nehezükre követni ezeket a történeteket, épp ellenkezőleg: izgalommal és örömmel merülnek el a mesevilágban. Ebből láthatjuk, hogy amikor a gyerekek ismert fogalmak számukra új kombinációival találkoznak, képesek az elemeket összeilleszteni és az új egységet maguk elé képzelni. Ez a képesség korlátlan lehetőségeket nyit meg előttük, hogy maguk is új kombinációkat hozzanak létre: ez az alapköve minden emberi innovációnak.
A folyamat jelentősége ellenére nem tudjuk, hogy hogyan és mikor kezdünk el fogalmakat kombinálni a fejlődés során. Barbara Pomiechowska, Kovács Ágnes Melinda, Bródy Gábor és Téglás Ernő új eredményei rámutatnak, hogy egészen a nyelvelsajátítás kezdetéig vissza kell mennünk az időben, ha választ szeretnénk kapni erre a kérdésre: a kognitív fejlődés kutatói kimutatták, hogy az egyéves babák már képesek számukra új nyelvi kombinációkat megérteni.
A Central European University kutatói egy bababarát módszert dolgoztak ki, hogy felmérjék a kicsik kombinációs képességét. A babáknak csak néhány egyszerű videót kellett megnézniük, de közben komolyan kellett törniük a fejüket, hogy meg is értsék őket. Az első feladatuk az volt, hogy megtanuljanak két új szót, ami egyet és kettőt jelent. A kutatók ezt úgy segítették elő, hogy ismerős tárgyakat – például autókat és plüsskutyákat- mutattak a kicsiknek. A képernyő egyik oldalán mindig egy darab volt látható az adott tárgyból, a másik oldalon pedig kettő. A babák láthatták, ahogy egy kéz rámutat egy tárgyra, például egy autóra, miközben egy hang azt mondta: „Nézd, mize autó!”. Amikor a kéz a tárgypárra (például a két egymás melletti autóra) mutatott, a kicsik a „pádu autó” megnevezést hallották.
Az egyéves babák már néhány ismétlés után megfejtették, hogy mit jelentenek a mize és a pádu szavak. Amikor a kutatók újabb ismerős tárgyakat, például almákat mutattak nekik ugyanilyen elrendezésben, a babák az egy szem almára néztek, ha megkérdezték őket, hol van „mize alma”, és a két egymás melletti almára, ha a „pádu almát” kellett megtalálniuk.
Ezzel a tanulási feladattal a kutatók csak megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy aztán valóban a babák kombinációs képességeit vizsgálhassák és ne azt, hogy a csecsemők fel tudják-e idézni ismerős szókapcsolatok jelentését. Ezt a két folyamatot nem mindig lehet egyértelműen megkülönböztetni. Amikor megkérünk egy kisgyereket, hogy mutassa meg nekünk a barna macit egy képeskönyvben, ő akkor is sikeresen megoldhatja a feladatot, ha nem tudja, mit jelent a „barna”: ha korábban mindig együtt hallotta ezeket a szavakat, amikor egy barna macit mutattak neki, megtanulhatta a kifejezést egy nyelvi egységként. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a kutatásban részt vevő babák csak néhány konkrét tárgynévvel együtt hallották a mize és a pádu szavakat és bármilyen más kombináció garantáltan ismeretlen lesz nekik. Ha a babák meg szeretnék fejteni egy ilyen új kombináció (pl. a pádu kacsa kifejezés) jelentését, elő kell hívniuk a tudásukat a két fogalommal kapcsolatban és integrálni őket – és pontosan ez volt a következő feladatuk. Az új szavakat bámulatos módon percek alatt megtanuló babákra tehát máris egy további kihívás várt.
A kicsiknek a kutatás végén már négy lehetőség közül kellett megtalálniuk a „pádu kacsa” kifejezéshez illőt. Négy tárgycsoportot láttak a képernyőn: az egyikre csak a főnév illett (egy kacsa), a másikra csak a mennyiségjelző (két labda), és mindkettő elterelhette a babák figyelmét a helyes megfejtésről (a két kacsáról). A negyedik opció egy vegyes pár volt (egy kacsa és egy labda egymás mellett).
Ha a babák nem integrálták a „kettő” és a „kacsa” fogalmakat, csak külön-külön keresték a megfelelőiket, azt gondolhatták, hogy ez a pár is teljesít minden feltételt: két darabból is áll és kacsa is van benne. Az eredmények azonban mást mutattak: amikor a babák azt a kérdést hallották, hogy „Hol van pádu kacsa?”, a tekintetük a két kacsára ugrott. Úgy tűnik, hogy a kicsik a felnőttekhez hasonlóan kombinálták a két fogalmat és nem külön keresési feltételként kezelték őket: valószínűleg megértették, hogy a „pádu” szó (akárcsak a „kettő”) az azonos kategóriába tartozó dolgok konkrét mennyiségét írja le.
Barbara Pomiechowska, Kovács Ágnes Melinda, Bródy Gábor és Téglás Ernő ezzel a kutatással demonstrálták, hogy már az egyéves babák is kombinálnak fogalmakat egymással, ami fontos szerepet játszhat abban, hogy a közvetlen tapasztalatukon túli dolgokról is képesek legyenek gondolkodni. Ez a mechanizmus csecsemőkorban valószínűleg elsősorban a tanulásban és a másokkal való kommunikációban játszik szerepet, de ez a kulcsa annak is, hogy felnőve akár minden korábban szerzett tudást és már megszületett ötletet meghaladhassunk, korlátlan lehetőségeket megnyitva az emberi elme előtt.
Eredeti tanulmány: Pomiechowska, B., Bródy, G., Téglás, E., & Kovács, Á. M. (2024b). Early-emerging combinatorial thought: Human infants flexibly combine kind and quantity concepts. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America, 121(29). https://doi.org/10.1073/pnas.2315149121