Ugyanakkor csecsemőkorban azt is meg kell tanulnunk, hogy ne utánozzunk minden újszerű viselkedést, amit látunk: lehetséges például, hogy olyasvalakit figyelünk, aki még nálunk is kevésbé tapasztalt, és nem tudja még hatékonyan kivitelezni, amit szeretne, ilyen esetben nem éri meg utánozni őt. Emellett viszont sok olyan viselkedést is el kell sajátítanunk, amelyek gyakorlati értelemben nem hatékonyak, nem szolgálják közvetlenül a céljaink elérését, viszont kulturális normák, előírások kapcsolódnak hozzájuk – azt például egészen korán megtanuljuk, hogy akkor is felöltözve megyünk ki az utcára, ha ruha nélkül sem fáznánk, vagy időt szánunk az elbúcsúzásra és nem hagyjuk ott szó nélkül a vendégséget.
Hogyan dönthetjük így el egy nem hatékony cselekvésről, hogy egy kulturális norma vagy inkább csak ügyetlenség eredménye? És ha egy kulturális előírásról van szó, vajon ez a saját kultúránk része, ránk is érvényes? Honnan tudjuk, hogy amit látunk, követendő vagy kerülendő példa? Ezt eldönteni különösen nehéz feladat csecsemőkorban, amikor a kultúráról való tudásunk épp csak formálódni kezd. De van a kulturális hovatartozásnak egy olyan jele, amit a babák is egészen korán felismernek: hogy egy másik személy az ő anyanyelvükön vagy egy idegen nyelven beszél. Elképzelhető egy olyan korai elv, hogy aki úgy beszél, mint mi, más dolgokat is úgy csinál, mint mi, aki pedig máshogy beszél, gyakran máshogy is viselkedik. Ez segítene eligazodni a fenti helyzetekben: eszerint ha valaki a baba anyanyelvén beszél, olyasmit is érdemes lehet tőle tanulni, ami elsőre furcsának tűnhet. Korábbi kutatások is foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a babák inkább utánoznak-e egy nem hatékony cselekvést, ha azt az ő anyanyelvükön beszélő felnőttől látják, mint ha egy idegen nyelven beszélőtől, de az eddigi eredmények ellentmondásosak voltak: ha 14 hónaposok videón látták a furcsa viselkedést, inkább utánozták az anyanyelvükön megszólaló felnőttet, de személyesen nem volt ilyen kimutatható különbség.
Nazlı Altınok, Király Ildikó és Gergely György közös kutatásukban azt vizsgálták, hogy „válogatnak”-e a másfél évesek a nyelv alapján, amikor eldöntik, hogy utánozzanak-e egy nem hatékonyan viselkedő felnőttet, vagyis valóban segítheti-e egy ilyen szempont a babákat kulturális tanulásban. A kutatásba bevont (magyar anyanyelvű) kicsik vagy egy magyarul, vagy egy törökül beszélő felnőttel találkoztak, aki egy rövid történetet mesélt nekik, majd elővett egy egyszerű, a babák számára új szerkezetet, a közepén egy nagy, érintésre felkapcsolódó lámpával. A felnőtt kezei a babák számára is láthatóan szabadok voltak, de ő nem kézzel érintette meg a lámpát, hanem előrehajolt és a homlokát nyomta hozzá, hogy világítson. Eközben a felnőtt már nem beszélt a babához, csak mosolygott rá és szemkontaktust tartott vele. A bemutató után a felnőtt kiment a szobából, a baba pedig szabadon kipróbálhatta az eszközt.
Azoknak a babáknak, akik a saját anyanyelvükön beszélő felnőttől látták a furcsa új viselkedést, 80%-a érintette legalább egyszer a lámpához a homlokát, míg az idegen nyelven beszélő felnőttet megfigyelő kicsiknek csak a negyede tette ezt. Még nagyobb volt a különbség, miután a babák a szabad játék során a kezükkel is sikeresen felkapcsolták a lámpát: az idegen nyelvű modellt látó babák közül ezután senki sem érintette újra a homlokát az eszközhöz, míg az anyanyelvi modellt megfigyelő kisgyerekek több mint fele ezután is megismételte a felnőttől látott mozdulatot.
Úgy tűnik, a másfél évesek tényleg megválogatják a másik által beszélt nyelv alapján, hogy utánozzanak-e egy hétköznapi értelemben nem hatékony viselkedést. Ez a szempont segítheti a babákat abban, hogy beazonosíthassák és megtanulhassák a kultúrájukban fontos, de külső szemmel ésszerűtlennek tűnő szokásokat is.
Az eredeti tanulmány: Nazlı Altınok, Ildikó Király & György Gergely (2021) The Propensity to Learn Shared Cultural Knowledge from Social Group Members: Selective Imitation in 18-month-olds, Journal of Cognition and Development https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/15248372.2021.1966013