Hogy kiderítsék, megkülönböztetik-e a képernyő világát az azt körülvevő világtól, egy egyszerű játékot terveztek 19 hónapos babáknak. Ebben egy labda gurult le egy mérleghintán, aminek mindkét végében egy-egy doboz volt. Az a szakasz, ahol a labda a dobozba pottyant, mindig el volt takarva egy ernyővel. A gyerekek feladata az volt, hogy mutassák meg, hová lett a labda. A kutatók három változatban mutatták be ezt a játékot a kicsiknek: vagy a labda és a dobozok is valóságosak voltak, vagy mind a képernyőn jelentek meg, vagy a labdát ugyan a képernyőn látták a babák, de a dobozok valóságosak voltak. Az első két változatban a babák általában arra a dobozra mutattak, ami felé a labda gurult. Ha azonban labda és a dobozok különböző természetűek voltak (az egyik virtuális, a másik valóságos), akkor a babák nagyon gyakran a képernyő közepére mutattak, vagy véletlenszerűen választottak a dobozok közül, függetlenül attól, merre látták gurulni a labdát. A 19 hónaposok tehát nem gondolták, hogy a képernyőn látott labda átlépheti a monitor határait és átjuthat a valós dobozokba.

A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a babák egy zárt, akváriumszerű rendszerként gondolnak-e a képernyőkre, amikben egyébként valóságos tárgyak és szereplők vannak, vagy arról is van már elképzelésük, hogy a képernyőn látott dolgok minőségileg mások, mint a fizikai valóság. Egy újabb játék keretében két monitort mutattak 19 hónaposoknak. Az egyik képernyőn egy nyuszi, a másikon egy maci jelent meg rövid időre, majd bementek egy-egy házba. A házak egyformák voltak, de a környezetük más volt: a nyuszi havas fák előtt bukkant fel, míg a maci hegyek előtt. Ezután a kutatásvezető rövid időre letakarta a képernyőket, és amikor ismét felfedte őket, a rajtuk látható kép megcserélődött. A babáknak most azokra a kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy hol van a nyuszi és a maci. A válaszaikban inkább a környezet volt a döntő, mint hogy melyik képernyőn látták korábban az állatokat: a gyerekek többnyire azt gondolták, hogy a nyuszi például most is a havas fák mellett és nem a hegyekben van, pedig a fák most egy másik képernyőn jelentek meg. A gyerekek tehát elképzelhetőnek tartották, hogy az egyik képernyőről valami átkerüljön a másikra, míg a képernyő és a valóság között nem számítottak átjárásra. Vagyis amit a képernyőn látnak, azt valószínűleg nem csak egy zárt, de egy egészen másik világnak is tartják, mint a saját fizikai környezetüket.

Eredeti tanulmány: Csibra, G. & Revencu, B. (2021) For 19-Month-Olds, What Happens On-Screen Stays On-Screen. Open Mind 5: 71–90. https://doi.org/10.1162/opmi_a_00043